A mindenható C-vitamin | Vital magazin	
	
	
	
	
	
	
	
	
	
	
	
	



	

A mindenható C-vitamin

Káros-e az évtizedekkel ezelőtt mindenhatónak tekintett C-vitamin túlzott szedése, s mekkora adag a legmegfelelőbb az emberi szervezetnek – erről vitatkoznak napjainkban a tudósok. A skorbut megelőzésére egykor megállapított arány kevés – állítják –, ám a megfelelő dózis meghatározása körül gyakran parázs szakmai viták folynak világszerte. Szent-Györgyi Albert szerint kilós csomagolásban, élelmiszerként kellene árusítani.

Az emberi szervezet nem képes C-vitamint előállítani, így azt állandóan pótolni kell, ám arról, hogy mennyivel, eltér a tudósok, orvosok véleménye. Biztosnak tűnik azonban, hogy az általánosan elfogadott adag, a – régebben a skorbut megelőzésére javasolt – napi 60-80 milligramm már kevés, ennek a többszörösére van szükség. Egy nemrégiben végzett felmérés szerint a megfelelő mennyiség napi 250, de egyes nézetek szerint 500 milligramm. Ennyi már látványosan csökkenti a rákos megbetegedések, a szív- és érrendszeri problémák, vagyis a halálozás kockázatát. A kétszeres Nobel-díjas Linus Pauling és munkatársai úgy vélik, hogy napi 10 gramm feltűnően növeli a daganatos betegek túlélési idejét.

Vajon károssá válhat-e a túlzott adagú C-vitamin? A vesekőképződésről, a húgysavszint növekedéséről, a túladagolás okozta skorbut jellegű betegségről szóló jelentések egyelőre megalapozatlannak bizonyultak. Szerencsére a C-vitamin az ember számára az egyik legkevésbé mérgező vegyület. Az aszkorbinsav-szintézisre képes állatok naponta 3–15 grammnyit termelnek ebből a molekulából. Egy 70 kilós ember testtömegére átszámítva ez naponta 1 és 10 gramm között van, ami tízszer több a jelenlegi átlagfogyasztásnál. A megfelelő adagot nagyban befolyásolják az életkörülmények. Ha valaki sok alkoholt fogyaszt, szennyezett levegőjű városban él, rendszeresen szed szalicilsav-származékokat tartalmazó gyógyszert, dohányzik, s az életét egyébként is meghatározza a stressz, tanácsos az adagot akár 10 grammra is növelni. Dohányosoknak cigarettánként 50 milligramm C-vitamint kellene megenniük. A szer tehát valóban különleges: Szent-Györgyi Albert szerint nem is vitaminként, hanem élelmiszerként kellene fogyasztani. Kilós csomagolásban kellene árusítani úgy, hogy a polcokon egy sorban álljon a cukorral, a liszttel és a sóval. Szent-Györgyi naponta 1 gramm C-vitamint evett 84 éves koráig. Akkor tüdőgyulladás döntötte le a lábáról, s az adagot 1-ről 8 grammra emelte, és hamarosan felépült. A kétszeres Nobel-díjas Linus Pauling adagja napi 10-18 gramm volt – 94 évet ért meg.