Az Erdők Házában indul az Erdők Hete

2017. október 3., kedd, 09:35

Hivatalosan is megnyitotta kapuit az Erdők Háza Látogatóközpont, a SEFAG Zrt. legújabb turisztikai attrakciója. Az avatóünnepség egyben a XXI. Erdők Hete rendezvénysorozatának nyitóeseménye is volt, aminek kapcsán dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter hangsúlyozta: közös kincsünk az erdő.

Az Erdők Házában indul az Erdők Hete

Megmutatni mindenkinek az erdők értékeit és felhívni a figyelmet a védelmük fontosságára és az erdészetek munkájának jelentőségére – ezek a legfontosabb céljai az Országos Erdészeti Egyesület által minden ősszel megrendezett Erdők Hete rendezvénysorozatnak. Ebbe az ország valamennyi erdészete bekapcsolódik, a szakmaiak mellett családi és gyerekprogramokat is kínálva, hogy a laikus nagyközönség is minél többet megtudhasson az erdőkről és a természetben betöltött szerepükről.

Az Erdők Hete idén Kaposváron kezdődött, a somogyi állami erdőket kezelő SEFAG Zrt. interaktív látogatóközpontjának nyitóünnepségével. Az Erdők Háza névre keresztelt létesítmény a somogyi erdők világát költözteti a belvárosba. Közérthető formában tárja elénk az erdőkről, az ott élő állatokról és növényekről és az erdészek munkájáról a legfontosabb tudnivalókat. „Elsősorban az általános iskolás korosztálynak szántuk, de felnőttek számára is izgalmas program lehet. Interaktív, az információkat játékokkal kombináló tablók, az érzékszervekre ható élményelemek és természetesen rengeteg erdei érdekesség várja az érdeklődőket” – mutatta be a látogatóközpontot Barkóczi István vezérigazgató.

„Közös kincsünk az erdő” – idézte a rendezvénysorozat idei mottóját dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. A legfontosabb természeti értékeinket gondozó és őrző erdészetek feladata, hogy ezt a kincset elérhetővé tegyék mindenki számára. Az Erdők Háza és a SEFAG további turisztikai programjai példaértékűek abból a szempontból, hogy érdekes és izgalmas módon mutatják be a természeti értékeket, kedvet csinálva mindenkinek az önálló erdőjáráshoz is – méltatta a kezdeményezést a miniszter.

Az Erdők Házában az első diákcsoportok már tavasszal megfordultak, szeptemberben pedig szinte egymásnak adták a kilincset az osztályok. Mostantól pedig már a keddtől szombatig tartó nyitvatartási időben a nagyközönség számára is elérhető a SEFAG Zrt. központi épülete mellett berendezett kiállítás.

hírek rendezvény erdők háza erdők hete avatóünnepség turisztika

Új táplálkozási ajánlás gyerekeknek

Új táplálkozási ajánlás gyerekeknek

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége új hazai táplálkozási ajánlást adott ki a 6-17 évesek számára.

tovább

Az apró segítség idén is több ezer család számára jelent örömöt

Az apró segítség idén is több ezer család számára jelent örömöt

Véget ért a Procter & Gamble, a SPAR Magyarország és a Magyar Vöröskereszt közös jótékonysági programja. Az „Apró segítség, hatalmas öröm” nevű adománygyűjtő akció tavaly rendkívül nagy sikerrel futott, az eredmény azonban idén még ezt is túlszárnyalta.

tovább

Nem lehet mindenkinek malaca!

Nem lehet mindenkinek malaca!

Rupert, a hős kismalac, aki megmentette gazdája életét a néma gyilkostól tovább harcol a szén-monoxid ellen, ugyanis egy nyereményjáték kampány keretében hívja fel a figyelmet a szén-monoxid veszélyére. A „Nem lehet mindenkinek malaca!” nevű pár hetes kampányban azt szeretnénk bemutatni, hogy milyen eszközök révén tudunk védekezni a színtelen, szagtalan gáz ellen.

tovább