Kézenfekvő ápolás

2017. október 2., hétfő, 10:50

A hideg időjárásban kézfejünk vékony bőrrétege könnyen kiszárad, kivörösödik, akár be is repedezhet. Ugyanúgy, ahogy az arc bőrére, a kezünkre is érdemes időt szánni: kényeztetni, radírozni, hidratálni, vagy épp pakolással ragyogóvá tenni.

Kézenfekvő ápolás

Ahogy beáll a hideg idő, úgy kezd kiszáradni a kéz bőre is. Nem védi erős faggyúréteg, és a kézmosások, klóros tisztítószerek, mosogatószerek mind megbontják a bőr védelmi rendszerét. A legalapvetőbb óvintézkedés, hogy nedves kézzel sose menjünk ki a hidegbe, használjunk tartalmas krémet, hidegben mindig viseljünk kesztyűt, a házimunkához pedig gumikesztyűt. Ám az igazi ápolás ennél több figyelmet igényel.

Hámlasztás és radírozás

Éppen mint az arcunkat vagy testünket,ugyanúgy kezünket is két-három alkalommal hetente radírozzuk le – így eltávolítjuk az elhalt hámsejteket és simává, puhává varázsolhatjuk a kezünket. Érdemes almaecetes vattával áttörölgetni a bőrt, s 1-2 percig hagyni hatni - ez enyhe hámlasztás, picit talán csípni is fogja a bőrt, ám így elejét vehetjük, hogy megjelenjenek az öregkori barna foltok. Bőrradírt is készíthetünk himalája só és szódabikarbóna keverékéből, ehhez is önthetjük az almaecetet, de keverhetünk a porhoz citromlevet és olíva olajat is.

Pakolások a gyönyörű bőrért

  • Tetszés szerint keverhetjük a különféle hidegen sajtolt olajakat, jó minőségű illóolajakkal. Mandulaolajba, avokádó olajba, búzacsíra olajba, extraszűz olívába, tökmagolajba, szőlőmagolajba, szezámolajba keverhetünk pár csepp levendulát, édesnarancsot, pacsulit, vagy épp ligetszépe illóolajat.
  • Látványosan feszesít a teljeskiőrlésű liszt jó minőségű mézzel, és egy kis tejjel elkeverve, 30 perces pakolásként.
  • A legjobb bőrpuhító szer a sheavaj: érdemes éjszakára vastagon bekenni vele a kézfejet és körmeinket, majd nejlonzsacskót húzni rá, arra fehér cérnakesztyűt, és éjszakára ebben a dunsztban hagyni kezünket. Másnapra puhábbnak és fiatalabbnak fog tűnni kezünk.
  • Akinek a tenyere hajlamos az izzadásra készíthet zsályás főzetet. A leforrázott zsályát, hagyjuk langyosra hűlni és 20 percre áztassuk bele a kezeinket.
  • Kezünk bőrének ápolására a hideg időben tökéletes a krumpli kicentrifugált leve, vagy a vajjal áttört főtt krumpliból készült pakolás, amire fóliát tekerhetünk.20 percig tartsuk a kezünkön, majd mossuk le, és kenjük be a kezet hidratálókrémmel. 

Mindig legyen kéznél kesztyű!

Hideg időben a kesztyű viselése nagyon lényeges, ám a szűk kesztyű sokat árthat a hidegben: lilás elszíneződés, fokozottabb ráncosodás, súlyos esetben fagyási sérülés is jelentkezhet.

A latex vagy gumikesztyű megvédheti kezünket a házimunka során a káros vegyszerektől és a forró víztől. Felvétel előtt hintőporozzuk be a kesztyűt, így még a gumi kissé szárító hatásától is megóvhatjuk érzékeny kezünket. 

Egy kis extra kényeztetés

Hetente egyszer tartsunk „olajos estét”: melegítsünk kis lábasban napraforgó, olíva vagy kukoricaolajat. A tűzhelyről levéve mártsuk bele a kezünket (vagy finom ecsettel vigyük fel a bőrre). 3-4 perc eltelte után gyengéden masszírozzuk el, végül itassuk fel a felesleget! Ha sok olajos halat eszünk, akkor kezünk puhává és simává fog válni. Lényeges zsírsavakat tartalmaznak, amik gyulladást csökkentenek, és „nedvesítik“ a kezünket.

Tudtad?

Nemcsak a hidegtől száradhat ki a kezünk, hanem a klóros víztől és a tisztítószerektől is. Legrosszabb esetben pedig a faggyúmirigyek rossz működése is okozhatja a kéz szárazságát, amit állandó ápolással és illóolajok használatával ugyan kezelhetünk, de végleg megszabadulni nem tudunk ettől az érzéstől.

Kézkrém házilag

Hozzávalók:

  • 2 teáskanál méhviasz
  • 2 teáskanál kakaóvaj
  • 2 teáskanál sheavaj
  • 1 teáskanál kókuszolaj
  • 1 teáskanál mandulaolaj
  • 1 teáskanál jojobaolaj
  • 1 kávéskanál avokádó olaj
  • 1 kávéskanál búzacsíraolaj, vagy 2 db E-vitamin kapszula
  • 4 csepp levendula illóolaj
  • 4 csepp rózsaolaj (esetleg geránium)
  • 4 csepp jázminolaj 10 ml rózsavíz

Elkészítés:

Egy fazékban melegítsünk vizet – ez lesz a vízfürdő.
A méhviaszt lereszeljük és a vajakkal (kakaó, shea, kókusz) valamint a kókusz- és a mandulaolajjal kevergetve felolvasztjuk. Hozzáadjuk és alaposan elkeverjük az avokádó olajat, a búzacsíra olajat (vagy az E-vitamint) és az illóolajakat. Kis habverővel kevergetjük a masszát, és cseppenként adagoljuk hozzá a rózsavizet. Az egészet addig kevergessük, míg szilárdulni kezd a krém.

szépítő szépség kézápolás bőr bőrápolás hidratálás pakolás

Csokoládé a kozmetikában

Csokoládé a kozmetikában

Van az úgy, hogy a csoki nem a finom édesség szerepét tölti be, hanem szépségünkhöz, egészségünkhöz járul hozzá.

tovább

A legújabb anti-aging kezelések arcra és testre

A legújabb anti-aging kezelések arcra és testre

Ha anti-aging kezelésekre terelődik a szó, többnyire mindenki az arc kezelésére gondol. Nem csoda, hisz korunkról, megjelenésünkről, egészségi állapotunkról az arcbőr árulkodik leginkább, de ne feledkezzünk el testünk más részleteiről sem, amelyek ápolása legalább ilyen fontos.

tovább

Most jött el a hajkúrák ideje

Most jött el a hajkúrák ideje

A nyáron tönkrement hajkorona regenerálása talán legfontosabb szépségápolási teendő szeptemberben. És a legjobb hozzávalókat nem a drogériában, hanem a konyhában találod!

tovább