Újabb 1 millió forintot kapnak a Szentkirályi Tehetségprogram nyertesei

2018. január 10., szerda, 13:55

Január 8-tól a közönség is bekapcsolódhat a nyertesek támogatásába

Újabb 1 millió forintot kapnak a Szentkirályi Tehetségprogram nyertesei

November végén hirdették ki a Magyar Olimpiai Bizottsággal közösen indított Szentkirályi Tehetségprogram 2017. évi nyerteseit, akik a program keretében egy-egy millió forint értékű támogatást kapnak. Január 8-tól a közönség is bekapcsolódhat a nyertesek támogatásába: a három sportoló közül szavazhatnak kedvencükre, akik között a Szentkirályi a szavazatok arányában további egymillió forintot oszt szét.

A Szentkirályi Tehetségprogram célja, hogy támogatást nyújtson a jövő bajnokainak ahhoz, hogy tovább gyarapíthassák Magyarország eddigi 176 olimpiai aranyérmét. A Kovács Katalin kajakozó, Darnyi Tamás úszó és Majthényi Szabolcs vitorlázó részvételével kiválasztott három ígéretes fiatal sportoló – akik december közepétől az ásványvizes palackok címkéin láthatók – támogatásához január 8-tól a közönség is hozzájárulhat, ugyanis a szavazatok arányában a Szentkirályi további egymillió forintot oszt szét a három sporttehetség között.

Ők várják a közönség szavazatait

Varga Ádám hatszoros ifjúsági világbajnok kajakozó különösen sikeres három évet tudhat maga mögött: a 18 éves kajakozó összesen 14 alkalommal ért el első helyet egyéni, páros és csapathajóban. Álma, hogy idén kijusson az U23-as világbajnokságra. Nagy vágya egy saját maratoni versenyhajó, amellyel bármikor fel tud készülni a maratoni versenyekre.

A szintén 18 éves ifjúsági Európa- és világbajnok úszó Németh Nándor 12 évvel ezelőtt kezdett úszni. Élete eddigi legsikeresebb évét tudhatja maga mögött, 2017-ben ugyanis a budapesti úszó VB-n 4x 100 méteres gyorson harmadik helyezést ért el. Az indianapolisi ifjúsági világbajnokságon pedig csapatával a 4 x 100 és a 4 x 200 méteres gyors váltóban is első helyen végzett. Nándi álma a 2020-as olimpiára való kijutás és az éremszerzés. A felkészülésben egy ergométeres úszógép nyújtana számára segítséget. 

A mindössze 14 éves, Európa-bajnoki 10. helyezett vitorlázó Benyó Máté a magyar ranglistán 163 sportoló közül jelenleg a negyedik helyen szerepel. Legközelebbi álma, hogy alapos felkészülést követően kijusson a 2018-as ciprusi világbajnokságra és a hollandiai Európa-bajnokságra. 

A szavazók január 8-31. között nyereményjátékban is részt vehetnek: akik jól tippelnek a játékban feltett kérdésre, megnyerhetik a 3 db POLAR M200 pulzusmérő óra egyikét.

   „Hiszünk a sportkedvelő közösség erejében. A Tehetségprogram tavaly is rengeteg támogatót mozgósított, ezért határoztunk úgy, hogy a közönségszavazás során idén is bárki támogathatja kedvencét. Minél több szavazatot kap egy tehetség, annál nagyobb az esélye arra, hogy a rendelkezésre álló egymillió forintból a lehető legnagyobb arányban részesüljön” – mondta el van der Wildt Nikolett, a Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft. marketingvezetője.

Szavazás, nyereményjáték és további információ a nyertesekről: www.szentkiralyitehetsegek.hu

hírek szentkirályi tehetségprogram támogatás nyertes szavazás

Öt karrierfogadalom, ami beindítja az új évedet

Öt karrierfogadalom, ami beindítja az új évedet

Az év eleje a számvetés és a fogadalmak időszaka, érdemes ilyenkor összegezni az elmúlt esztendő tapasztalatait, és gondolkodni a jövőn. Jó alkalom ez a karriertervezésre is, hiszen sokkal nyitottabbak vagyunk arra, hogy új célokat tűzzünk ki, akár a magasabb fizetés, a szakmai előrelépés, vagy a munkahelyváltás reményében.

tovább

Novemberben elindult az első last minute edzésfoglalási oldal

Novemberben elindult az első last minute edzésfoglalási oldal

Magyarországon egyedülálló, szabad és kedvezményes áron kínált edzéshelyek lefoglalására alkalmas honlap indult novemberben, melyet sokan a maesteszinhaz.hu-hoz hasonlítanak. Az officesport.hu segítségével egyszerűen és gyorsan találhat rá bárki a neki megfelelő edzésre, online lefoglalhatja, és egységes formában összehasonlíthatja az edzőtermek kínálatát.

tovább

A meddő nők közel fele endometriózisban szenved

A meddő nők közel fele endometriózisban szenved

Minden tizedik fogamzóképes korú nő endometriózisban szenved, a meddő nők csaknem felét ezzel kezelik – mondta Dr. Bokor Attila.

tovább