Vitalszépség
Ünnepi smink
Karácsony és szilveszter tájékán ne csak testünket öltöztessük ünnepi öltözetbe, hanem arcunkat is. A kifogástalan megjelenéshez éppúgy hozzájárul a szép, kifejező smink, a fényes és igényes frizura, mint a csinos ruha. Az ünnepek alatt azok is bátrabban festhetik magukat, akik egyébként a természetes megjelenés és a natúr smink kedvelői. Ami a frizurát illeti, divatos a tradicionális vagy modern konty, de a laza hullámok is roppant elegánsak és szexisek.
Minden az alapokon múlik
Télen sem kell lemondani a hamvas, szép, barnás árnyalatú arcbőrről. Javallottak a könnyű, krémes, folyékony állagú alapozók vagy a színezett nappali krémek. Utóbbiak egészséges arcszínt kölcsönöznek, emellett hidratálják és védik is a bőrt. A színezett hidratáló krémeket ugyanúgy kell használni, mint a folyékony alapozókat. Ezután már szükségtelen alapozót is felkenni. Az apró bőrhibákat korrektorral lehet eltüntetni. Mindig a színezett krémmel vagy alapozóval színben harmonizáló korrektort célszerű használni. A túl világos ugyanis optikailag kiemeli a hibákat vagy pattanásokat.
Macskaszem, füstös szem, csillogás
Ha az alap elkészült, jöhet a szem és a száj sminkelése. Mindenekelőtt át kell gondolni, ki-ki milyen ruhát ölt magára. Lehet festeni füstös, csábító szemeket, vagy éppen csillogót, ragyogó színekkel. Most nagyon divatos a hatvanas éveket idéző macskaszem. Ehhez alul-felül ki kell húzni fekete szemceruzával a szemet, majd egy fülpiszkáló segítségével elsatírozni a merev vonalat. Ez a technika a világos bőrűeknek is jól áll. Ehhez a sminkhez kétszer is fessük át a szempillát.
A füstös szemfestés ugyanúgy készül, mint a macskaszem, azzal a különbséggel, hogy ezt nemcsak fekete szemceruzával lehet elkészíteni, és szemhéjpúder is kell hozzá.
Ha igazán fejedelmi megjelenést szeretne, a kész sminkre vigyen fel egy vékony réteg csillámport.
Figyeljen a szemöldökére. A tökéletes külsőhöz a tökéletes szemöldök is hozzájárul.
Egy csipetnyi pír
A sminkelést folytassa a pirosítóval. Télvíz idején a bőr fakóvá, egészségtelenül sápadttá, nyúzottá válik. Egy apró trükkel ezen is könnyen segíthet. Egy csipetnyi arcpirosítóval még a leghalványabb bőr is új életre kap. Használata nagyon egyszerűnek tűnik, pedig egy rossz ecsetvonással még a legszebb arcot is nevetségessé, bohócszerűvé lehet tenni. Ha szabályos, ovális vagy kerek az arca, a pirosítót az orrcimpa és a szemöldök közti részre kenje, így az arca egészséges színt kap. Ha szögletes, akkor a járomcsontra vigye fel a pirosítót, hiszen így nemcsak szép lesz a színe, hanem tompulnak a szögletes vonások. Ha nagyon sápadt a bőre, a pirosítót halványan az egész arcra kenje, nem feledve a szemöldök alatti részeket, az orrot, az állat és a halántékot sem. A legjobb erre a célra a bronzszínű púder, különösen a napbarnított bőrre.
Apró trükk: ha világos pirosítót ken a felső ajkára, az ajkak vastagabbnak tűnnek.
Ünnepi hajcihő
Télen sok nő panaszkodik arra, hogy haja nehezebben kezelhető, tartás nélküli. Erre megoldást nyújtanak a ceramid tartalmú samponok, és a mostanában divatos hajtőemelő spray-k. Hatásukra a haj erősebbé, dúsabbá válik! A ceramid a hajnak azon természetes összetevője, amely a hajszál ellenálló képességét, erejét adja. A vékony szálú vagy gyenge hajnak további ceramidokra van szüksége: ezeket juttatja a hajba a megfelelő sampon. A hajtőemelő készítmények használata roppant egyszerű. Közvetlenül a vizes tőre kell fújni, majd a szokott módon szárítani a hajat. Az eredmény garantáltan dús és egészséges haj.
Ha estélyiben megy bulizni, érdemes kontyot kérni a fodrásztól. Nemcsak kényelmes viselet, hiszen egész este nincs vele gond, hanem roppant elegáns is. Ahány fodrász, annyi konty. Simára fésülve elegáns, borzolva fiatalos, lazán szexis, csavarásokkal különleges. Nem kell más hozzá, mint egy maréknyi hajcsat és hajtű.
Ám ma már nem kötelező kontyot viselni az estélyihez, éppúgy csinos a szépen beszárított vagy besütött frizura is, amit színes, fényes csatokkal, hajpántokkal is ünnepivé varázsolhatunk. Az egész testünket átjáró csillogásból pedig hajunkat se hagyjuk ki, hajfénylakkal jól fújjuk át, hogy egész este ponpázzunk.
|
Tippek a karácsonyi szépségápoláshoz
Hogy arcunk friss és üde legyen, érdemes elmenni egy oxigénes arcmasszázsra még az ünnepek előtt.
A sminkelést alapozással kezdjük, hiszen ez eltünteti a téli, fakó arcbőrt.
Ne tegyünk túl sok korrektort a szem alá, hiszen az apró redőkben ez megül, így évekkel öregebbnek látszunk majd.
Hajunkat ne lakozzunk sokáig, nagyon csúnya a vastag lakkréteg a hajon.
Ne használjunk mindenhová csillámport. Ha a szemhéjunkra tettünk, akkor az arcunkra ne!
Csak abban az esetben rakjunk fel műszempillát, ha biztosan tudjuk használni. Nevetséges a félig lelógó, ragasztófoltos műszempilla.
Csak azért, mert szilveszter és karácsony van, ne essünk a közönségesség csapdájába. Ha erősen kifestettük a szemünket, a szájunkra csak egy kis szájfény kerüljön.
Kerüljük a harsány színeket!
Nem árt, ha tisztában vagyunk a szemtus helyes használatával. Figyeljünk arra, hogy egyenes vonalat húzzunk a szemhéjra.
Ha kontyot csinálunk, ne legyen frissen mosott a hajunk. Sokkal könnyebben megmarad a frizura, ha előző nap mostuk.
|