2006. március
http://bioarena.hu/
Napi bölcsesség
Milyen sok gondtól szabadul az ember, ha úgy határoz, hogy nem valami lesz, hanem valaki
Coco Chanel
Hasznos információk, linkek

Diagnózis

A babahájtól a bulimiáig

Az evészavar – amelynek különböző formái mind több nő életét keserítik meg – sokszor ártalmatlanul kezdődik. A kamaszlányt kritizálják barátnői, mert „túl nagy a hasa”, az apuka megállapítja, hogy egy kis „babaháj” rakódott le a lányára. Ennyi elég ahhoz, hogy az amúgy is sok bizonytalansággal küzdő tinédzser elégedetlen legyen saját testével, és úgy érezze, csak a diéta segíthet rajta.


Minden második 9–13 éves lány és minden harmadik fiú elégedetlen az alakjával, előbbiek 34, az utóbbiak 35 százaléka már túl van az első fogyókúrán – olvasható a híres Max Planck Intézet jelentésében. Német kutatók nyolcszáz iskolást kérdeztek az evészavar körülményeit feltáró vizsgálatukban. Arra a következtetésre jutottak, hogy kedvezőtlen körülmények sorozatára van szükség ahhoz, hogy a tényleges evészavar, vagyis az aneroxia nervosa, illetve a bulimia súlyos formája kialakuljon. Ezek a tényezők sajnos mind több tinédzser életében megtalálhatók. A kamaszkori testképzavar, az ellene alkalmazott nagyon rossz módszer, a diéta, a családban tapasztalt fogyókúrás élmények, a kortárs csoport befolyása mind gyakrabban vezet az evészavar ördögi köréhez. Német adatok szerint a tinédzserek 3-5 százaléka súlyos, akár kórházi kezelést is igénylő evészavarban szenved, de legalább háromszor ennyien vannak olyan állapotban, amikor a szervezet még nem károsodott, de a gondolkodás már kizárólag a testsúly-evés-kalória-táplálék-megsemmisítés körben mozog.

Csak kevesen tudják, hogy a súlyos evészavar gyakran halált okoz, bekövetkezik ugyanis az az állapot, amikor a teljesen felborult anyagcserét, a fehérjéket lebontó, önpusztító folyamatot a leggondosabb orvosi kezeléssel sem lehet visszafordítani. Az evészavar gyógyítását megnehezíti, hogy a pszichiáterek sincsenek teljesen tisztában annak keletkezési mechanizmusával, ezért különböző gyógyítási kísérletek folynak – nagyon eltérő eredménnyel. A tapasztalatok szerint azok közül, akik megszabadultak az evészavartól, sokan valamilyen más pszichés rendellenességgel jelentkeznek, gyakran súlyosan depresszióssá válnak.


Megelőzés, szembesítés

Az evészavarok kutatásában élen járó német szakemberek a megelőzésre helyezik a hangsúlyt. A tíz éven felüliek számára előadásokat tartanak az iskolákban, vándorkiállításokon mutatják be a betegség pusztító hatását. Lehetővé teszik, hogy betegekkel is találkozzanak a gyerekek, olyanokkal, akik saját tapasztalataikkal próbálják meggyőzni őket. A bajor egészségügyi minisztérium anyagilag is támogatja az evészavarokból gyógyultakat  abban, hogy az iskolákban figyelemfelkeltő előadásokat tartsanak, beszélgetéseken vegyenek részt.

Bulimia

A bulimia nervosára a hetente – legalább kétszer – visszatérő falási rohamok jellemzők. Ilyenkor a „beteg” gyorsan és az átlagosnál jóval többet eszik.

A falási roham alatt a bulimiás személy a kontrollvesztés állapotába kerül. Nem tudja abbahagyni az evést, illetve nem kontrollálja, hogy mit és mennyit eszik. A hízás megakadályozása érdekében azonban különböző módszereket alkalmaz: hánytatja magát, hashajtót, vízhajtót vesz be, még beöntést is alkalmaz, a legkülönfélébb módszerekkel koplal, s mértéktelenül sokat edz. Az önértékelést túlzottan befolyásolja a test alakja és súlya, ezért őt ez a kérdés foglalkoztatja állandóan.

A bulimiások általában normál súlyúak, így a külső szemlélőnek nem feltűnő a viselkedésük. A falási rohamokat koplalási periódusok váltogatják, bűntudattal tarkítva. Az érintettek szégyellik állapotukat, rossz szokásnak gondolják, igyekeznek ezt eltitkolni a környezetük előtt. Előfordul, hogy a legközelebbi hozzátartozójuk sem tud betegségükről.

 

Anorexia

Az „anorexia" szó szerint étvágytalanságot jelent, ami félreértésekhez vezet, mivel az anorexiások nem vesztik el az étvágyukat, hanem (rettegve  a súlygyarapodástól) igyekeznek az éhségüket tagadni, leplezni.

Az anorexia jellemzői:

Alacsony testsúly. A minimális, normális testsúlynál legalább 15 százalékkal kevesebb. A testsúlyt úgynevezett testtömegindex segítségével lehet kiszámítani: a testsúly osztva a testmagasság méterben mért négyzetével. Az anorexiások testtömegin-dexe általában 17,5 alatt van.

Nőknél elmarad vagy rendszertelenné válik a menstruáció. Előfordul, hogy a fiatal lányoknál egyáltalán nem alakul ki a vérzés.

A soványság ellenére erős félelem van a súlygyarapodástól vagy az elhízástól.

A saját test súlyának vagy alakjának észlelése zavart szenved. Alacsony testsúly mellett testsúlyukat vagy megfelelőnek, vagy pedig túl nagynak tartják.

Gondolatban állandóan a testsúllyal, az alakkal foglalkoznak, és ezek alapvetően befolyásolják önértékelésüket. Az alacsony súly eléréséhez különböző módszereket alkalmaznak: koplalás, nagyon intenzív testmozgás, önhánytatás, hashajtók, vízhajtók, különböző étvágycsökkentő tabletták, szerek szedése stb. Némelyik anorexiás a fentiek közül csak egy módszert használ – például a koplalást –, némelyik pedig többet is alkalmaz egyszerre.


A rovat további cikkei:

2004. november
2004. november
2004. december
2004. december
2005. január-február
2005. január-február
2005. március
2005. március
2005. április
2005. április
2005. május
2005. május
2005. május
2005. május
2005. július-augusztus
2005. július-augusztus
2005. szeptember
2005. szeptember
2005. október
2005. október
2005. november
2005. november
2005. december
2005. december
2006. január-február
2006. január-február
2006. április
2006. április
2006. május
2006. május
2006. június
2006. július-augusztus
2006. szeptember
2006. szeptember
2006. november
2007. február
2007. március
2007. április
2007. április
2007. május
2007. június
2007. július-augusztus
2007. szeptember
2007. szeptember
2007. október
2007. december
2008. április

Hirdetés

 
 
 
 
Impresszum   |   Előfizetés   |   Médiaajánlat   |   Szerzői jogi információk
© Absolut Media & Voodoo Media, 2004-2006