Vitallányok
Sebészkéssel önbizalmat
A fiatalok, különösen a lányok igen jelentős időt töltenek a tükör előtt azt méricskélve, melyik testrészüket kellene átalakítani ahhoz, hogy elégedettek legyenek önmagukkal. Valóban, a jó közérzethez hozzátartozik, hogy testünk-lelkünk harmóniában legyen.
A külső megjelenés alapja a test, ami sajnos hordozhat veleszületett vagy szerzett hátrányos elváltozásokat, rendellenességeket. Tudjuk, a fiatalok úgy általában is elégedetlenek magukkal. Egy apró hiba is önbizalomhiányt, gátlást, az iskolában, a baráti körben, párkapcsolatokban krízist okozhat (bár sokszor nem testi hiba, hanem lelki sebek vannak a háttérben). Egy durvább, feltűnő elváltozás pedig olyan válságot okozhat, amit kezelni kell, hogy a nagyobb baj megelőzhető legyen, a másságot nehezen viselők személyisége akár súlyosan torzulhat.
Szép test – ép lélek
A plasztikai sebészet segíthet helyreállítani a páciensek lelki békéjét, legyen az esztétikai vagy egészségügyi korrekció. Ez utóbbi körbe tartoznak a baleset, a sérülés, a csonkoló-műtét utáni, helyreállító célból végzett operációk, ilyen például a részben vagy teljesen eltávolított emlő rekonstrukciója is.
A plasztikai sebészetet gyakran tekintik luxusnak, a sztárok játékának, a sikeresség alapvető feltételének. Valóban, amikor egy szépből még szebbet készítenek, mert egy középkorú nő fiatal arcot akar, a testesek manöken alakot… nos, akár annak is tekinthető, hacsak e műtétnek nincs köze a lelki kiegyensúlyozottság megteremtéséhez. Azonban jó, ha tudjuk: irreális vágyakat, az összképpel ellentétes eredményt, természetellenes korrekciót egy felelősségteljes plasztikai sebész nem vállal. Vannak olyan beavatkozások, amelyek, bár az esztétikai műtétek kategóriájába tartoznak, mégis fontosak, akár már gyerekkorban is. Már 7-8 évesen is panaszokat okozó probléma az elálló fül, a túl nagy és aszimmetrikus fülkagyló. Az iskolában a társak sokszor gúnyolják az elálló fülűeket, amit egy ideig a hajviselettel el lehet rejteni, de előbb-utóbb a gyerekek kezdenek ragaszkodni a beavatkozáshoz. Az orrkorrekció még nagyobb körültekintést igényel, mivel az arc jellegét meghatározó örökölt vonások közül az orr a legmarkánsabb. Mivel az orr a pubertást követően nyeri el végleges formáját, 16-17 éves kor előtt a szakemberek nem is ajánlják a műtétet. Mielőtt bárki belevágna egy ilyen átváltozásba, fontolja meg, vajon az eddig kampós orrú ifjú hölgy hogyan fog kinézni piszén.
Veszélyes anyajegyek
Szemölcsök, anyajegyek, bizonyos bőrbetegségek miatt kialakult hegek megszüntetésére, elhalványítására is plasztikai műtétek szolgálnak. (Gyakori, hogy nem csupán esztétikai szempontból van szükség rájuk, hanem rosszindulatú, daganatos voltuk miatt is.) Különösen egy fiatal arcot elcsúfító „jegy” eltűntetése szolgálja azt az eredményt, hogy a lányok és a fiúk visszanyerik önbizalmukat, oldódnak gátlásaik.
Gyógyító önismeret
A plasztikai beavatkozásoknak is lehetnek szövődményei. Ezekre az orvosok fel is hívják a figyelmet, sőt arra is, ha irreális elképzeléseket akarnak megvalósíttatni a páciensek. Tudomásul kell venni, mindig van kockázat, s ezt kell a várható eredményhez viszonyítani.
Komoly vita tárgya, hogy az esztétikai plasztikai sebészet mennyire létjogosult, különösen a fiatalok körében. A fiatal test folyamatosan változik, tehát a kezdeti elégedetlenséget ki is nőhetik a kamaszok. Különösen azt a fajta vágyat, hogy egy csodált sztár orrát, ajkait vagy alakját szeretnék utánozni. Elsősorban a szülőknek, de az orvosoknak is nem kevés pszichológiai érzékre, megfelelő érvekre, figyelemre, türelemre van szükségük, hogy egy fiatal önismeretét fejlesszék, önbizalmát erősítsék, s akkor még műtétre se lesz szükség. Vannak adottságok, amelyekkel – alapos önismeret birtokában – együtt tudnak élni az emberek, vagy egyszerűen nem zavarja őket az átlagnál kisebb-nagyobb eltérés. De akinek a lelki egyensúlyát, a közösségben való boldogulását befolyásolja valamilyen hiba, az valóban fontolja meg, fordul-e plasztikai sebészhez.