Otthon vagy a bölcsiben?
Azt ma már mindenki tudja, hogy a gyermek fejlődése szempontjából az első pár év kiemelkedő fontosságú. Sok olyasmit tanul meg és sajátít el ilyenkor a kicsi, ami később már pótolhatatlan, vagy majdnem az. De vajon hol tanulja meg mindezt – és kitől?
A legtöbb családban hosszas mérlegelés előzi meg a döntést arról: menjen-e és mikor menjen bölcsődébe a kisgyermek, vagy maradjon-e otthon az óvodáig? Sok dolog befolyásolja szülőket, míg végül kiválasztják azt, amit legjobbnak gondolnak. Ha kiválaszthatják. Nem ritka, hogy a kényszer szüli a döntést, de még ha van is mérlegelési lehetőség, akkor is nagyon sokat nyom a latban az anya munkahelyének elvárása, a gyed lejárta vagy a családi költségvetés helyzete. Sajnos a legkevesebb szó a főszereplőkről esik: mit szeretne az édesanya, s vajon – a dönteni még nem képes – gyermekre milyen hatással van, hogy melyik közösségbe kerül és mikor.
Miénk a felelősség
Ennek oka nemcsak pénzcentrikus életvitelünk, hanem az is, hogy keveset tudunk, s ami még ennél is fontosabb: nem tudjuk, hogy keveset tudunk. Erre hívja fel a figyelmet Steve Biddulph Hogyan neveljük a kicsiket című könyvében. A pszichológus-író célja, hogy olvasmányosan előadott tudományos megfigyelésekel a jó döntések meghozatalához segítse a szülőket. Nem mondja meg, mit tegyenek – bár sorait olvasva egy percig sem kérdés, hogy ő mit tenne – csak arra késztet, hogy végiggondoljuk, mit akarunk valójában, segít, hogy érzékenyebben reagáljunk saját megfigyeléseinkre és arra, amit a szívünk súg.
Nagy horderejű társadalmi kérdéseket is feszeget a téma kapcsán, többek között azt állítja, hogy mentális egészségünket eddig soha nem látott mértékben fenyegető problémák sokaságáért az örökös rohanás és elidegenedő életvitelünk a felelős. Az, ahogy ma a családok élnek. A felelősség a miénk az életvitelünkért, a döntéseinkért, akkor is, ha a mai gazdasági helyzet óriási nyomást gyakorol ránk, családokra. De olyan nyomás nincs, hogy muszáj megvenni a plazma tévét, az új autót…
Fekete lyukak az agyban
Hangsúlyozza, hogy a szülők ma nem rosszabbak, mint korábban, nem kevésbé gondoskodóak – legtöbbször most is a legjobbat akarják nyújtani gyermeküknek –, a gond az, ahogyan élnek.
A szoros anya-gyerek kapcsolat az első pár évben biztosan felbecsülhetetlen értékű a gyermek egészséges fejlődéséhez – ami nyilvánvalóan kihat a további évekre is. Ezt a viselkedéstudomány eredményei mellett a legújabb agykutatások is alátámasztják.
„A szeretet, ingerek, ösztönzés nélkül az agy kulcsfontosságú területei egyszerűen nem fejlődnek. Ennek felismerése óriási felelősséget ró ránk, szülőkre és az egész társadalomra” – fogalmaz a szerző, és leír egy megdöbbentő példát ennek illusztrálására. Az 1990-es évek végén sok romániai árvaházban élő kisgyermeket fogadtak örökbe amerikai családok, a gyerekeknél később súlyos viselkedésbeli problémák merültek fel, ezért a tudósok tanulmányozni kezdték őket. (Egyrészt azért, hogy segíteni tudjanak rajtuk, másrészt pedig, hogy többet megtudjanak a törődés hiányának következményeiről.) Az MRI-vizsgálat során megrázó dologra bukkantak: az életük első három-négy évében szeretet és megfelelő kommunikáció nélkül felnőtt kicsik agyában „fekete lyukakat” találtak, egyes agyterületek nem fejlődtek megfelelően. Ebből az is következik, hogy ők már igen csekély eséllyel lesznek érzékeny, beilleszkedni képes, törődő, agressziótól mentes, bizalommal teli emberi lények.
Az egészségmegőrző szeretet
A lelki problémák mellett a szeretethiány egészségre gyakorolt hatásai is szembeötlőek. Egy tanulmány meglepő eredménnyel szolgált. 35 évet ölelt fel a megfigyelés, amelynek kezdetén a részt vevő fiatal felnőtteket alapos egészségügyi vizsgálatnak vetették alá, majd egy kérdőív kitöltésére kérték őket. Többek között arról kérdezték őket, milyen kapcsolatban vannak a szüleikkel. 35 évvel később összehasonlító elemzést végeztek, ismét kérdőívvel és egészségügyi vizsgálattal. Megdöbbentő volt, amit felfedeztek: akiknek nem volt szoros kapcsolatuk az édesanyjukkal, azoknál 91 százalékban fordult elő komoly egészségügyi probléma (például szívbetegség, rák, alkoholizmus). Ez éppen duplája annak, mint azoknál, akik közeli kapcsolatban álltak az édesanyjukkal. Akik úgy gondolták, hogy egyik szülőjük sem volt elég gondoskodó, 87 százalékban lettek betegek, mire középkorúak lettek, míg azoknál, akik mindkét szülővel bensőséges kapcsolatról számoltak be, ugyanez az arányszám 25 százalék.
Egy kutatóorvos több hasonló témájú tanulmány eredményét (55 ezer alanyt tanulmányozva) összegezve azt tapasztalta, hogy mind a gyermekkori szeretet egy életre szóló egészségmegőrző hatását mutatják.
Bölcsődei ártalmak
Visszatérve a szülői dilemmákra: a Steve Biddulph könyv alcíme is ez: „Beadjuk-e bölcsibe a három éven aluli csemeténket?” A szerző így is felteszi a kérdést: ártalmas-e a bölcsőde? A válasz megtalálásához további kérdéseket fogalmaz meg: tudjuk-e valójában, milyen egy bölcsőde belső világa? Milyen ott egy kisgyermek napja?
Biddulph tíz problémát említ, amelyek aggodalomra adhatnak okot. Ezek közül néhány:
a nyugalom hiánya, a szinte folyamatos, egész napos zaj
az agresszió, egymás fölött hatalmaskodó gyerekek
az otthonosság hiánya, nincs egy saját kuckó, ahová visszavonulhatna egy kisgyerek
soha nincs jelen elég felnőtt, nem jut elég figyelem (jó esetben napi pár perc jut egy-egy kicsire)
azok a gyerekek, akik kevésbé képesek beilleszkedni és csendesek, félrehúzódóak, még kevesebb figyelmet kapnak, hisz’ ők a nem problémás azaz a „jó gyerekek”.
gépies, sokszor személytelen napi rutin
túl hosszú egy nap
Végül arra a megállapításra jut, hogy súlyos károkat okozhat a bölcsőde, ha túl korán kerül be egy kisgyermek (2 éves kor alatt), túl sok időt tölt ott (heti 20 órát), és ez több éven át tart.
Ennél a résznél összeszorulhat a szívünk, hiszen a magyar viszonyok között ez nagyon gyakori, a túl sok idő mindenképp, hisz nálunk, ha 8 órát dolgozik egy szülő, annak gyermeke több mint heti 40 órát tölt a bölcsődében. Sőt, nem is nézik jó szemmel, ha olyan gyermeket íratnak be, aki nincs ott egész nap, hiszen mások sorban állnak a helyekért. A hatások nagyon változóak és minden esetben eltérőek. De a veszélyei, hogy szorongó, gyengén kötődő és agresszív lehet a kisgyermek, akire a három faktor valamelyike (fokozottan veszélyes, ha netán mindegyike) igaz.
Roham a bölcsiért
A „játszótéri kutatómunkám” eredményeként megállapítható, hogy 2011-ben tízből kilenc család dönt a bölcsőde mellett, többségében a két évet betöltött gyermeket adják be, de néhol az egy, másfél éveseket is. Jelentős változás ez a 2009-es helyzethez képest, amikor tízből két-három család választotta a bölcsődét, hét család az óvodás korig az otthoni nevelés mellett döntött. Ez persze tényleg csak egy játszótér körzetére igaz, de így is szembeötlő a változás.
Egy erről született tanulmány szerzője a következő megállapításra jutott: a heti 30 vagy több órát bölcsődében töltő csoportban háromszor annyi gyereknél volt kimutatható viselkedési probléma – például engedetlenség, ellenszegülés, saját társaikkal szembeni kegyetlenkedés, basáskodás, fizikai bántalmazás, kiszámíthatatlan viselkedés –, mint a heti 10 órát bölcsődében töltőknél. Egy másik hasonló tanulmányban leírt lehetséges hatások: az agresszió magasabb szintje, nagyobb arányú visszahúzódásra, magába fordulásra, szomorúságra való hajlam figyelhető meg.
Mégis mindennél jobban számít az anyai fogékonyság, ez van a legnagyobb hatással a gyermek mentális egészségére: a bensőséges kapcsolat, az érzékeny reakciók a gyermekre, s az hogy mennyire ismeri egy édesanya a gyermeke természetét, mennyire érti kommunikációs jelzéseit, s ismeri fel a szükségleteit. A kutatók mind egyetértenek abban – s ezt súgja az anyai szív is –, hogy a gyermek fejlődése szempontjából legfontosabb a gyermek-szülő kötődés, és minél erősebb a kötelék, a gyerek annál ellenállóbb lesz mentálisan, s jobban fel lesz vértezve a jövőbeli bajok, bánatok, stresszhatások ellen.
