Üssünk, fussunk, gyalogoljunk | Vital magazin	
	
	
	
	
	
	
	
	
	
	
	
	



	

Üssünk, fussunk, gyalogoljunk

Türelem és kitartás, mindjárt itt a tavasz! Az utolsó téli napokon sokan már lapoznak is a naptárban, hogy mielõbb márciust olvashassanak. Ám ez a hónap is inkább csak a télen megfáradt pszichéket kényezteti, mégis, ez már tavasz, ez már a meleg napok illúziója.

Könnyebben mozdul az ember, ha felsejlenek a tükörben látottak: a megvastagodott idomok. És ekkor megszületik az elhatározás: mozdulni! Nem kell konditermek tornáira, monoton uszodai hosszokra, unalmas kocogásra gondolni. Lehet túrázni is. Ez éppen olyan hatékony, mint az önkínzó tevékenységek bármelyike, csak nem annyira unalmas. Ráadásul társaságban lehet művelni, vagyis a túrázás az egyik legszórakoztatóbb társas egészségmegõrzõ program. Pontosabban: sport.

Aki profi, az olyan teljesítménytúrán is részt vehet, amelyet a Kékes Turista Egyesület szervez, például március 20-án Mátrafüredrõl. De gyerekekkel nem szabad teljesíthetetlen célokat kitűzni, érdemesebb egyszerű kirándulásokat szervezni. Ez csak fantázia kérdése, mert mindenhol vannak olyan helyek, ahol jól-esik járni egyet, csak úgy. A fõváros környékén élõknek például közel van a Börzsöny, kirándulóhelyek tucatjaival, Szentendre a szabadtéri múzeummal, Visegrád a várral, vagy Gödöllõ a kastéllyal és parkjával. Vácrátóton a botanikus kertet, Veresegyházon pedig a medvefarmot érdemes felkeresni.

Ha valaki mégis az aktívabb és keményebb sport mellett dönt, akkor szervezett futásra is benevezhet, ebbõl egyre többet lehet találni. A március 5-i Szigetfutásra csak egyszer kell megvenni a rajtszámot, vagyis aki erre már áldozott ezer forintot, annak már semmi más dolga nincs, mint megjelenni a Hajós Alfréd uszodánál, ahonnan 10 órakor rajtolnak el a legfrissebbek. Egy szigetkört, azaz 5,2 kilométert kell teljesíteni.

Menetrendszerűen minden hónap utolsó szombatján rendezik meg a törökbálinti futóversenyt is, amelyet a törökbálinti Életmód és Tömegsport Egyesület szervez. A 9 órakor kezdõdõ futás részleteirõl is az egyesületnél lehet érdeklõdni.

De sokan nem szeretnek gyalogolni, viszont játszani annál inkább. Például tollaslabdázni, amely egyre népszerűbb sport. Persze nem a strandokról ismert változata, hanem az igazi, amely komolyan játszva, egyesek szerint valahol a tenisz és a fallabda között foglal helyet. A tenisz viszont elterjedt sport, és csak pénz kérdése, hogy hol, mikor és mennyit lehet játszani. Hasonló a helyzet a fallabdával is, amely-nek szintén egyre nõ a népszerűsége. A tollaslabda – amelynek nagy erénye, hogy kevesebben művelik a státusszimbólumok haj-szolói közül – nem annyira elterjedt, így erre alkalmas helyet is nehezebb találni.

Pedig vannak tollasprogramok. Újpesten például a Homoktövis Általános Iskolában Diaboló Kehely címen rendszeresen rendeznek nyílt, szabadidõs tollaslabdaversenyeket. Március 12-én reggel kilenckor nyit a terem, ahol egyéniben és csapatban is pályára lehet állni. Két héttel késõbb, 26-án pedig kifulladásig, azaz délutántól akár reggelig lehet ütni. A Diaboló SE programján nemcsak a játékban már jártasak, hanem a teljesen amatõrök is részt vehetnek.

Márciusi tippek

Utazás 2005

Ha még nem döntötte el, idén hová is utazzon, látogasson el márciusban az Utazás 2005 kiállításra, ahol öt világrész 34 kiállítója mutatja be tu-risztikai kínálatát. A rendezvény zártkörű szakmai nappal kezdõdik, de március 18-tól 20-ig a nagyközönség számára is nyitott.

Soproni Tavaszköszöntõ Fesztivál

Rendkívül sokszínű programmal várja látogatóit a Soproni Tavaszköszöntõ Fesztivál március 12. és április 3. között. A zenei rendezvényeken, színházi és táncbemutatókon neves hazai és külföldi elõadóművészek lépnek fel, a különleges hangulatú Festõteremben pedig színvonalas tárlatok lesznek.

Titanic fesztivál

Idén március 31. és április 10. között rendezik meg a 12. Titanic Budapest Nemzetközi Filmfesztivált. Az eseményen a kortárs filmvilág legizgalmasabb, útkeresõ műveit és legfontosabb alkotóit ismerhetik meg az érdeklõdõk.

Fuego!

A világ legjobb flamencotáncosai és -zenészei lépnek fel Gyõrben, Budapesten és Debrecenben. A fantasztikus, 21. századi spanyol táncelõadást elsöprõen energikusan interpretált élõzene kíséri. A Fuego világszínvonalú produkció, amely ezért készült, hogy világszerte hatalmas tömegeket gyönyörködtessen. Valamennyi korosztály számá-ra látványos és szórakoztató.
Egyetemi Sportcsarnok, Gyõr, március 14.
Budapest Kongresszusi Központ, március 16.
Fõnix Csarnok, Debrecen, március 18.