Élménypróba a javából!

2018. május 2., szerda, 10:15

Több száz futó már jelezte jelenlétét a II.Decathlon élménypróbára, amely több szempontból is örök élményt ígér!

Élménypróba a javából!

Június 9-én, Nyíregyházán nemcsak egy kellemes hangulatú tömegsport eseményen vehetnek részt az indulók, hanem kiváló lehetőség baráti társaságoknak, családoknak, cégeknek a csapatépítésre is. Idén rájuk is gondoltak a szervezők. – Az egyéni indulók mellett, ebben az évben keressük a legnagyobb létszámú, a legbulisabb és a legkreatívabb csapatot is, akinek legalább négy fővel kell regisztrálniuk az élményfutásra.

Festői környezetben, a csodás sóstói erdőben kialakított pályán, öt kilométeres távon, 17 élményakadályt leküzdve tehetik majd próbára magukat a nevezők - nyilatkozta Pokrovenszki Gergely, az esemény főszervezője, aki így folytatta: - Úgy alakítottuk ki a pályát, hogy 14 éves kortól márteljesíthető lesz. Várjuk azokat, akik rendszeresen sportolnak és azon indulókat is, akik nem mozognak nap mint nap.

Minden befutó érmet, frissítőt és tombola szelvényt kap ajándékba, amellyel értékes díjakat lehet majd nyerni. A sportélmény mellett kellemes családi programokat és élménydús kiállítói strandokat is ígérünk- összegzett az Élménypróba versenyigazgatója.

Időpont: 2018.06.09. (9:00-12:00)
Helyszín: Nyíregyháza, erdő
Táv: 5km
Élményakadályok száma: 17db.
Korhatár: 14 év

Facebook esemény: 
https://www.facebook.com/events/2105815879639943/

hírek program ajánló sport mozgás ii.decathlon élménypróba futás nyíregyháza

Hagyomány és innováció

Hagyomány és innováció

Idén ünnepli 160. születésnapját a hazai kávéházkultúra legismertebb reprezentánsa és a modern cukrászművészet nagy innovátora, a Gerbeaud.

tovább

Szent Orbán idén is körbe járja a Tokaji Borvidéket

Szent Orbán idén is körbe járja a Tokaji Borvidéket

2018. május 25-27. között ismét különleges ünnepre készül a Tokaji Borvidék: Szent Orbánnak, a szőlő és a bor Európa-szerte tisztelt védőszentjének csontereklyéje az idén is körbejárja a borvidék településeit. 

tovább

FundiMini Gyereknap

FundiMini Gyereknap

Nagycsaládos és egyszülős családban nevelkedő gyermekeket látott vendégül a Fundamenta a budapesti MiniPoliszban megrendezett FundiMini Gyereknapon. A közös játék mellett Lola koncertjén és Feri bűvész bemutatóján is részt vettek a gyerekek.

tovább

Eddig szükséglakás, most otthon lesz

Eddig szükséglakás, most otthon lesz

Egy négy gyermekes család kap idén lehetőséget, hogy több hónapnyi átmeneti otthonban töltött éjszaka után új, független életet kezdjen immáron egy saját otthonban. Az idei felújításban a P&G önkénteseihez és a felújítási munkálatokhoz Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője is csatlakozott.

tovább