Európa-napi fesztivál

2018. május 3., csütörtök, 15:30

Idén is nagy közös ünneplésre várnak mindenkit az Európa-napi fesztivál szervezői május 13-án, vasárnap, a budapesti Szabadság térre. Délelőtt a hagyományos EU-s futással kezdődik a rendezvény, a nap második felében pedig filmvetítések, családi programok, játszóházés kvízjátékok, valamint koncertek szórakoztatják a kilátogatókat. 

Európa-napi fesztivál

1950. május 9-én Robert Schuman francia külügyminiszter Franciaország és Németország együttműködéséről szóló nyilatkozata megteremtette a mai Európai Unió alapjait. Erre emlékezve az uniós tagországok minden év május elején megünneplik az Európa-napot. A budapesti Európa-napon május 13-án vasárnap egész napos sport-, családi és zenei programok közül válogathatnak a Szabadság térre kilátogató érdeklődők, információs standokon pedig tájékozódhatnak az EU-hoz kapcsolódó kérdésekről. A programok ingyenesek, így a már hagyománnyá vált EU-s futáson való részvétel is. Ezúttal, tagságunk 14. évfordulóját szimbolizálva, 14 km-es táv vár a résztvevőkre, akik idén először váltóban is (7-7 km) teljesíthetik a teljesen akadálymentesített távot. 

Az esemény üzeneteiről Zupkó Gábor, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője így nyilatkozott:
   „Mi jut eszünkbe, ha az Európai Unióra gondolunk? Az országaink közötti tartós béke mellett az egységes piacra épülő gazdasági növekedés, a szabad utazás vagy a külföldi tanulási, munkavállalási lehetőségek olyan vívmányok, amelyek előnyeit mindannyian tapasztalhatjuk saját életünkben. Kevesebben tudják, hogy közös kulturális örökségünknek és Európa kulturális sokszínűségének a megőrzése is az EU egyik alapvető célja. Ennek fontosságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Magyarországon is számos műemlék, vár és kastély újult meg uniós támogatással – ezek képeit láthatják az Európa-napi futáson résztvevők az útvonal mentén, de sok más rendezvénnyel is ünnepeljük idén a kulturális örökség európai évét.” 

Ahogy azt Lővei Andrea, az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodájának vezetője elmondta: a jövőre esedékes európai parlamenti választások fontosságára is hangsúlyt fektetnek az eseményen.
   „Magyarországon a legutóbbi, 2017-es Eurobarometer/Parlameterfelmérés alapján a megkérdezettek 72%-a úgy gondolja, hogy uniós tagságunk előny Magyarország számára, és 56% szerint maga a tagság jó dolog. A jövőre, 2019 májusában tartandó európai választások lehetőséget teremtenek arra, hogy cselekvő részesei lehessünk az uniós döntéseknek. Fontos, hogy megértsük: együtt döntünk arról, ami az Unió egészében történik, hiszen a közvetlenül megválasztott európai képviselők a mi „hangjaink” az Európai Unióban”. 

A szórakozni vágyó apróságok és szüleik a Pódium színpadnál 11.00-től többek között Bíró Eszter Állati zenés ABC gyermekkoncertjén, az Ákom-Bákom Bábcsoport, a Mintapinty együttes, valamint BolbaÉva és a JAZZterlánc produkcióin szórakozhatnak. A nagyszínpadon 14.00-től 21.00-ig Hangácsi Márton, Szalonna és Bandája, a Pál Utcai Fiúk, valamint a Budapest Bár is fellép. 

A fesztiválon veszi kezdetét az EU&ME kampány is, amelynek célja, hogy felhívja a fiatalok figyelmét az EU közös vívmányaira és előnyeire, mint például a kezdő vállalkozók támogatása, a környezetvédelem, a fogyasztói jogok és a határok nélküli szabad utazás, tanulás és munkavállalás. A témákról készült öt neves európai rendező rövidfilmjét, valamint a kampány magyar szereplőit a nagyszínpadon mutatják be. 

A fesztivált az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája szervezia Miniszterelnökséggel, illetve a Fővárosi Önkormányzattal együttműködésben. 

Európa-napi fesztivál és családi nap május 13-án, vasárnap 09.00 – 21.00 óra között a budapesti Szabadság téren!

További információk az Európa-napi fesztiválról az alábbi linkeken érhetők el: 
Weboldal:http://www.europarl.europa.eu/hungary/hu/aktualis/rendezvenyeink/2018-programok/europa-napi-esemenyek-2018.html   
https://ec.europa.eu/hungary/events/europe-day_hu

Facebook esemény Európa-napi fesztivál:
https://www.facebook.com/events/138429223516910/

Facebook esemény 14 év-14km futóverseny: https://www.facebook.com/events/2016240248618583/

hírek program ajánló hétvége fesztivál budapest május

Hagyomány és innováció

Hagyomány és innováció

Idén ünnepli 160. születésnapját a hazai kávéházkultúra legismertebb reprezentánsa és a modern cukrászművészet nagy innovátora, a Gerbeaud.

tovább

Szent Orbán idén is körbe járja a Tokaji Borvidéket

Szent Orbán idén is körbe járja a Tokaji Borvidéket

2018. május 25-27. között ismét különleges ünnepre készül a Tokaji Borvidék: Szent Orbánnak, a szőlő és a bor Európa-szerte tisztelt védőszentjének csontereklyéje az idén is körbejárja a borvidék településeit. 

tovább

FundiMini Gyereknap

FundiMini Gyereknap

Nagycsaládos és egyszülős családban nevelkedő gyermekeket látott vendégül a Fundamenta a budapesti MiniPoliszban megrendezett FundiMini Gyereknapon. A közös játék mellett Lola koncertjén és Feri bűvész bemutatóján is részt vettek a gyerekek.

tovább

Eddig szükséglakás, most otthon lesz

Eddig szükséglakás, most otthon lesz

Egy négy gyermekes család kap idén lehetőséget, hogy több hónapnyi átmeneti otthonban töltött éjszaka után új, független életet kezdjen immáron egy saját otthonban. Az idei felújításban a P&G önkénteseihez és a felújítási munkálatokhoz Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője is csatlakozott.

tovább