Új nevek a STRAND Fesztiválon

2018. május 7., hétfő, 12:20

A fesztivál idén augusztus 22-25. között a már jól megszokott helyén, Zamárdi Szabadstrandján várja majd a fesztiválozókat.

Új nevek a STRAND Fesztiválon

A STRAND Fesztivált a MOL Nagyon Balaton program keretében öt évvel ezelőtt indította útjára a VOLT Produkció és a Petőfi Rádió, és mint minden évben, most is garantáltan a nyár legjelentősebb záróeseménye lesz. Ezt mutatja a fesztivál - most közzétett - két nagyszínpadának részletes programja is, hiszen, a már eddig bejelentett Thirty Seconds to Mars, Robin Schulz, Kensington, Kungs és Sigala mellé a STRAND Nagyszínpadára érkezik az elmúlt évek egyik legnagyobb felfedezettje, az angol dalszerző-énekes Roy Charles Graham is. 2016-ban megjelent Human című dala meghozta számára a világhírnevet, azóta sorra nyeri a díjakat és ad teltházas arénakoncerteket.

Az elektronikus zenei vonalat erősíti a dél-londoni származású DJ-producer, TroyBoi, aki elképesztő gyorsasággal vált az egyik legnépszerűbb zenei producerré, így nem is csoda, hogy hamar lecsapott rá Diplo és leszerződtette kiadójához, a Mad Decenthez. Többek között ennek köszönhetően olyan előadókkal dolgozott már együtt, mint a Tinie Tempah, a Grandtheft és a Flosstradamus. 

A külföldi fellépők mellett a hazai kedvencek névsora is bővült a mostani bejelentéssel. Ákos, a Halott Pénz és a Tankcsapda mellé érkezik a 6. STRAND Fesztivál két főbb színpadára a Nagy-Szín-Pad tehetségmutató versenyzőivel együtt: az Amigod, Antonia Vai, Apey & the Pea, Bagossy BrothersCompany, Belau, Blahalouisiana, ByeAlex és a Slepp, Cloud9+, Honeybeast, Intim Torna Illegál, IrieMaffia, Jetlag, Kelemen Kabátban, Kiscsillag, Kowalsky meg a Vega, Lóci Játszik, Majka & Curtis,Margaret Island, Mary Popkids, NB, NECC Party, New Level Empire, Péterfy Bori & Love Band,Soulwave, Supernem, Szabó Balázs Bandája, The Biebers és a Wellhello.

Óriási showműsor keretében, hazai és nemzetközi sztárokkal indul a STRAND Fesztivál augusztus 21-én, hiszen idén először itt tartják majd a Petőfi Zenei Díj gáláját. A díjátadót követően viszont még messze nem ér véget az este, hiszen az ország egyik legnépszerűbb zenekara, a Punnany Massif adja majd 15. születésnapi koncertjét rengeteg meglepetés vendéggel. Az ünneplést Sigala fellépése követi majd a színpadon. A nyitónap bérleteseknek ajándék.

A két nagyszínpad részletes programja itt tanulmányozható: https://strandfesztival.com/
Kedvezményes jegyek még május 31-ig kaphatók. 

hírek program ajánló hétvége fesztivál balaton

Hagyomány és innováció

Hagyomány és innováció

Idén ünnepli 160. születésnapját a hazai kávéházkultúra legismertebb reprezentánsa és a modern cukrászművészet nagy innovátora, a Gerbeaud.

tovább

Szent Orbán idén is körbe járja a Tokaji Borvidéket

Szent Orbán idén is körbe járja a Tokaji Borvidéket

2018. május 25-27. között ismét különleges ünnepre készül a Tokaji Borvidék: Szent Orbánnak, a szőlő és a bor Európa-szerte tisztelt védőszentjének csontereklyéje az idén is körbejárja a borvidék településeit. 

tovább

FundiMini Gyereknap

FundiMini Gyereknap

Nagycsaládos és egyszülős családban nevelkedő gyermekeket látott vendégül a Fundamenta a budapesti MiniPoliszban megrendezett FundiMini Gyereknapon. A közös játék mellett Lola koncertjén és Feri bűvész bemutatóján is részt vettek a gyerekek.

tovább

Eddig szükséglakás, most otthon lesz

Eddig szükséglakás, most otthon lesz

Egy négy gyermekes család kap idén lehetőséget, hogy több hónapnyi átmeneti otthonban töltött éjszaka után új, független életet kezdjen immáron egy saját otthonban. Az idei felújításban a P&G önkénteseihez és a felújítási munkálatokhoz Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője is csatlakozott.

tovább